auf Deutsch

Magamról

1955-ben születtem, gyermekkoromat Vépen és Szombathelyen töltöttem. Az állatok szeretete, gyógyítása édesapám révén, aki maga is állatorvos, állandóan jelen volt családunk életében.

1978-ban végeztem el az állatorvosi egyetemet. Évfolyamunk számos kiváló szakember mellett olyan hírességekkel büszkélkedhetett, mint Kemény Dénes és Faragó Tamás. Az elmúlt 25 évben folyamatosan dolgoztam. A Zala megyei Andráshida, majd a Vas megyei Rádóckölked, Kenyeri következtek. Utóbbinak, valamint a szomszédos Pápóc és Csönge községeknek több, mint 20 éve vagyok a „mindenes” állatorvosa. E tevékenységemet nem feladva 2001 és 2004 között a csöngei sertéstelep állatorvosaként 10.000 sertés szakszerű ellátásáról gondoskodtam.
Praxisom első évtizedeiben munkám nagyobb felét a nagy- és haszonállatokról való gondoskodás tette ki, míg az utóbbi 10 évben a hangsúly a házi kedvencek gyógyítására tevődött át. Az új kihívásoknak való megfelelés érdekében folyamatos önképzéssel és a szakmai továbbképzéseken való részvétellel igyekeztem továbbfejleszteni tudásomat.

Családom régi soproni kötődése, otthonunk felépülése tette lehetővé 2004-ben soproni praxisom beindulását. Remélem, hogy itteni munkámmal a soproni kis páciensek és gazdáik megbecsülését és bizalmát is kiérdemelhetem.